US 41
A történet 1915-ben kezdődött, Tampától Miami-ig lévő 270 mérföldön. Ez a régi 41-es állami út, amit azóta már kiváltott az I75 autópálya. A név is egy részben innen ered: Tampától Miamiig.
Az ablaküvegen túl
Ezen az úton számos szép és érdekes tájat és épületet lehet találni. Lévén, hogy ha elindul az ember Tampából és megkerüli az öblöt a 41-esen, láthat igazi lakókocsi parkoktól a milliós házakig mindent, míg megérkezik Észak-Bradentonba. Ezután egy kb. 50 mérföldes szakasz következik szinte végig üzletekkel, éttermekkel szegélyezve. Majd, ha az ember még nem aludt el a hosszú egyenesekben, elkanyarodik az úton és keresztül vágtat az Everglades sík és teljesen egyenes mocsártengere fölött 30 cm-vel. Igen, itt inkább elütött aligátorok vannak, mint szarvasok. De térjük vissza kicsiny városunkhoz!
Sarasota esetén ez kb. 18-22 km hosszú, és ahogy lenni szokott, az utak mellett üzletek, látnivalók jöttek létre. Mára a Tamiami egy hosszú bevásárló utca 2x2 vagy sok helyen 2x4-6 sávon, ahol halad a forgalom. Tempósan.
Autózva a Tamiami-n eszembe jutott, hogy elszáguldva az üzletek előtt, miért dönt úgy az ember, hogy kirakja az indexet (igen, a német prémium márkák is, mert itt jár hozzájuk mozgó bajuszkapcsoló) és megáll az egyik üzletnél? De miért pont annál? Miért nem a másiknál? Hiszen a kirakat berendezéseit vagy plakátjait nem lehet látni az autóból, a forgalom gyorsasága miatt impulzív döntést sem lehet hozni. Kivéve, ha a legbelső sávban mész és nyugdíjas vagy…de ez egy másik történet.
Itt óriásplakáton két dolgot hirdetnek. Az egyik fajtája az ügyvédek, akik saját szolgáltatásaikat hirdetik, pl. a kórházak körül orvosi műhibákra vagy veszélyes kereszteződéseknél a balesetekre szakodosodottak állnak rendelkezésre. A másik pedig a ER/urgent care vagyis sürgősségi osztályok/betegellátók. Ilyenkor a táblán ki van téve egy kijelzőre, hogy mennyit kell várakozni, ha őket választod. 8 percnél többet még sosem láttunk! Vásárlásra bíztatás vagy állami „közérdekű” kommunikáció nem óriásplakátokon történik. De talán azért is észrevehetőbbek ezek, mert kevés az óriásplakát.
A marketing hazája
Megdöbbentő számomra, hogy Amerikában, mint a marketing hazájában még mindig vannak villanyoszlopra ragasztott kézzel írt hirdetések. Mi az, hogy vannak? A garázsvásártól (yard sale) a házbemutatókig az $1000 dolláros Shih Tzu kölykökig mindent itt hirdetnek. Fehér lap, fekete filc vagy szövegkiemelő. Hát érdekes egy gerillamarketing az biztos.
A példák sora még nem ér véget, hisz az egyik közeli sarkon egy idősebb úr hetekig állt egy táblával és mosolygósan integetett minden autósnak, hogy gyere, nézd meg a házamat és vedd meg! A táblán csak ennyi állt: 2/3, $299.900. De ugyanígy láttál 80 éves autómosó tulajdonosát (hasonló korban volt, mint az autómosója) integetni 2 hétig mindenkinek egy „Thank You Sarasota the last 80 years” molinó alatt, hiszen az elhaladó autósoknak köszönhetően tovább folytathatta Édesapja businessét. (Igen 1937-ben nyitott és még mindig működik).
A Tamiami-n a piros lámpánál, táblákat hihetetlenül ügyesen forgató srácok állnak és bíztatnak megállásra valamelyik üzletben. Szinte, mint valami zsonglőr. Bár kedvencem a telefonjavító üzlet volt, ahol éppen a betört kijelző cseréje volt akciós és a srác, aki pörgette a táblát a saját telefonját minden piros lámpára váltáskor „elejtette”, majd mutogatta, hogy hol fogja megjavíttatni.
Ezután eldöntöttem, hogy utána járok, ki miért választ egy üzletet. Gyenge piackutatás, kutatási terv, előre meghatározott pontok nem voltak, csak a puszta empirikus tapasztalatok sora, másnéven, elkezdtem beszélgetni emberekkel az ügyről.
Két választ kaptam: ajánljuk egymásnak vagy kuponfüzet.
2017-ben még mindig tele van a postaláda nyomtatott füzetekkel. Mikor én már évek óta nem veszek újságot, szinte csak az internetről tájékozódom és onnan is rendelek alapdolgokat, hogy tud működni egy olyan dolog, ami 10 éve már Magyarországon sem nagyon működött.
Találgatok csak: sok az idős, aki nem igazán kezeli a számítógépet profi módon és még mindig a nyomtatott újságok, szórólapok alapján hoz döntést a vásárlásról? Bár szerintem jobban kezelik errefelé az Iphone-t az idősek, mint a kézi váltót.
Sok dolgot olvastam, ami megdöbbentett, pl.: az egyik matracos cég hirdetésében az alábbi állt: nálam csak $500 a matrac, 10 éves garancia, 120 hónapos részletfizetés. Ugye Önnek is megér havonta $4-t, hogy minden éjjel jól aludjon? (nem emlékszem a pontos számokra, de elmondásuk szerint csak kevés kamatot számolnak fel). A vele szemben lévő matracboltos pedig ingyen 1 négyzetméteres kutyaágyat adott abból a matracból, amit az ügyfél saját magának is vett.
Szóval így hoz döntést az autós, hogy hol tegye ki az indexet jobbra. Mert, ha a Mary-nek megéri, akkor nekem is.
Sőt, balra is, mert a középső sáv, un. megosztott sáv, a balra kanyarodást segítni. Szinte mindenhol, bármennyi sávos is, lehet balra kanyarodni. Számomra veszélyesnek tűnik, de működik. Bár itt nem is használja a fentebb említett német prémium ezt a sávot előzésre.
Itt egy rövid video a Tamiami Sarasota-i részéről.
Mennyi embert láttál gyalog?
A videóban 1:05-nél a hosszú tréler? Magyarországon arra már nem elég a B-s jogsi, itt viszont nem kérdés, hogy ha 4 kereke van, akkor elég a teenager korod közepén Aputól megtanult vezetési tudomány a haladáshoz. Ezért fordulhat elő az néha, hogy egy 6-7 méteres platós Truck utánfutóval (amin egy kb 10-12 méteres hajót vontat) beelőz 80-nal a belső sávban.
2:10-nél: a forgalomirányító lámpák nem a STOP vonal felett vannak, hogy kitekeredjen a nyakad, ha látni akarod, hanem a szembe oldalon, hogy kényelmes amerikai guruló foteledből feltekintve is észre vedd a lámpa színeit.
Jobbra kanyarodni piros lámpánál is lehet, csak akkor nem, ha azt külön tábla tiltja, de kevés helyen van ilyen és ott sem nagyon veszik észre pedig jóegypár még villog is. Viszont emlékszem milyen dudálást kaptam hátulról, mikor életemben először jártam az USÁ-ban és nem kanyarodtam el rögtön. Azóta már nincs vele probléma, csak magyarországi látogatásaim során ne alkalmazzam, mert abból még baj lehet.
Ha valamiért nem működnek a lámpák, a „All-way stop” rendszere lép életbe, ami azt jelenti, hogy érkezési sorrendben történik az áthaladás. Igen, akkor is ha 4x4-6 (összesen 16-24) sáv fut össze. Ezeket a mai napig Pestiesen oldom meg, de a többiek valahogy fejbe tudják tartani, hogy ki-ki után következik. Nem értem hogyan, de nincs baleset akkor sem.
2:55-nél láttad a balesetvédelmi napszemüvegben motorozót? Na errefelé ez a hagyományos népviselet motoron. Ha van rajta sisak, akkor szinte biztos, hogy európaival találkoztál!
3:15-nél van egy sárga lámpa az út felett: ha az villog, csak 15 mérfölddel lehet menni. Nézd meg az úton a felfestést, és észreveheted, hogy egy iskola van a közelben. Ha az villog, a forgalom tényleg lelassul, ez nem csak ajánlás. Errefelé a sheriff nagyon morcos tud lenni ezekért az „apróságokért”! De, amikor, a gyerekek éppen nem ki és bejárnak a suliba napközben vagy éppen nyári szünet van, akkor mehetsz úgy, mint máshol. Pofon egyszerű és mégis biztonságos.
4:35-nél balra a Tijuana Flats. Itt minden kedden egyet fizetsz, kettőt kapsz taco akció van, $5-ért! Ezt sem tudtam magamtól, egy üzletfelem oda hívott egyszer ebédelni, azóta mi is oda járunk, de csak kedden. Szóval így terjed....
5:14-nél a férfit, aki ott áll a táblával? 2017-ben az offline marketing helyi császára.
Szóval valahogy így kell elképzelni errefelé a nagykörutat. Egy színes forgatag, ami folyamatosan változik településenként és a városok között. Ez a nagy múltra visszatekintő út élt már meg szebb éveket, de mai napig is jól tartja magát, annak köszönhetően, hogy kihasználják tulajdonságait. Persze van nála szebb, szélesebb, több bolttal kecsegtetőbb, de valahogy még mindig közép-Florida lüktető artériája.
A házszámokról
Láthatod, a házakra nagy számok vannak festve, az a házszám, pl. a kedvenc hentesem a 7447 (házszám) S(outh) Tamiami-n van, GPS nélkül meg sem találom, mert nem egymás után vannak a házszámok, hanem ahogy alakultak az üzletek. Nincs páros vagy páratlan oldal. Totál káosz nekem a mai napig. Valamint ide vannak feltéve a „cégérek”. Vagyis, hogy egy-egy bevásárló egységben milyen boltok vannak. Az orvosi rendelőtől a kínai levesezőn át a hipermarketig.
„Csak még egy kis apróság”:
van egy Tihany pláza errefelé, bár még nem sikerült kiderítenem, hogy honnan kapta a nevét.